Csütörtök este nehéz szívvel pakolásztunk a házban. Nem akaródzott elhagynia senkinek a szállást/várost/országot... Így elég keservesre sikerült a csomagolás, amit lehet, reggelre halasztottunk belőle. Óriási hiba volt...
09:10-kor indult a vonat az állomásról. Persze mi szokás szerint későn indultunk, mert miért lett volna másképp ez a rutinunk az utolsó napon Mantgumben? Na jó, azért valahogy mégis elértük a vonatot. A csomagjainkat a szálláson hagytuk, úgy döntöttünk, visszamegyünk értük, miután megtartottuk a prezentációnkat a Friese Poortban.
Ugyanis a napi programunk nagyjából ez lett volna. A Rotterdamba való utazás mellett. Helyette viszont maga az utazás lett a program... De erről később, előbb a prezik:
10 órára megérkeztünk a Friese Poortba, ahol a színháztermet feltöltötték diákokkal és előttük adtuk elő szakmacsoportonként a prezentációnkat. Ezek témája az itt töltött, három hetes szakmai gyakorlat volt, illetve a kulturális programok. Mindenki nagyon megdicsért minket, megköszönték az előadásokat. Ezután átvettük az okleveleinket, a bizonyítványunkat és egy kis ajándékcsomagot is. Utoljára még megvendégeltek minket egy tartalmas ebéddel, majd elköszöntünk fogadóiskolánktól és visszaindultunk a csomagjainkért a szállásra.
A reggel itt hagyott vállalhatatlan állapotokat a vártnál jobbra sikerült feljavítanunk és időre el is készültünk (TÉNYLEG!!!). A házinéni is elbúcsúzott tőlünk, mi is megköszöntünk neki mindent.
Már az utca végén jártunk és még mindig integetett...
A tervezett útvonal a következő volt: Mantgum, Leeuwarden, Rotterdam. Ez nagyjából Leeuwardentől 10 km-re megbonyolódott, ugyanis egy öngyilkossági kísérlet miatt a vonat nem közlekedett tovább Heereenweentől, itt leszálltunk és nagyjából fél órát álltunk tanácstalanul a buszpályaudvaron a pótlóbuszra várva. (Vagy valami isteni csodára...?)
A pótlóbusz kisvártatva meg is érkezett. Egyetlen darab. Egy komplett vonatnyi emberhez. Igen... gondolom ti is érzitek a hasonlóságot... MÁV Is that you???
Az emberek olimpiai versenyzőket megszégyenítő sebességgel rohanták meg a buszt, mondanom sem kell, a száz kilós bőröndjeinkkel büszkén buktuk el ezt az esélytelennek ígérkező küzdelmet...
Nagyjából még két busznak integethettünk, mikor a Tanárnő ezt megelégelte és a vonattársaság épp intézkedő alkalmazottjához egy minimum Golden Globe esélyes alakítást intézett, melynek címe: "JAJJ SZEGÉNY DIÁKJAIM HÁT MI LESZ VELÜNK SZÉTESIK A CSOPORT JAJJ!".
Ez a taktika működőképesnek bizonyult, ugyanis a következő, érkező busz ajtajába mintegy élő pajzsként bevetette magát a hősünk, megvárta míg a kollégája berámol a buszba és elsőként engedett fel minket. A másfél órás, hideg szélben és esőben agyonfagyás után kissé felmelegedtünk, főleg abban a tudatban, hogy nagyjából egy órás buszút után megérkezünk egy állomásra, ahonnan már visz vonat egyenesen Rotterdamba.
Persze ez nem így lett. Szűk fél óra után megérkeztünk. El is kezdtünk gyanakodni, hogy valami megint nincsen rendben. Ez nem az az állomás. Ez egy teljesen másik állomás, de itt tesz ki a busz. Köszi. Fél óra múlva jön a vonatunk, amiről még át is kell szálljunk. Innen olyan 3 órás az út Rotterdamba. (Ha nem késnek a vonatok. De nem árulok el sok újat, ha azt mondom, de. Késtek.)
Az állomáson egy darab, megkérdőjelezhető nyereséggel üzemelő virágbolt jelezte azt, hogy mégiscsak jelen van a civilizáció.
Végül kb. 7 órás utazás során megérkeztünk Rotterdamba! A szállásunkon lepakoltunk és vágtázva indultunk a közeli pizzériába a jól megérdemelt vacsoránkhoz. Mindenki elképesztően fáradt, viszont a szállásunk nem alkalmas rá, hogy biztosítsa a megfelelő pihenés színterét. És magam is megdöbbenek, hogy hajnali negyed egykor ilyen szofisztikáltan vagyok képes fogalmazni. Kevésbé szebben a lakótársaim úgy mondták: ez egy igencsak puritán koliszoba. Jóéjt!
"Itt fogunk meghalni...!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése