Miután kicsodálkoztunk magunkat, továbbindultunk és szerencsésen megérkeztünk a versenyistállóhoz. Itt azonban a barátságos fogadtatás helyett, melyre számítottunk egy hatalmas kutya állta utunkat. Már épp inába szállt a bátorságunk és a visszafordulást fontolgattuk, mikor begördült a kapun a megmentők, egy tartózkodó öregúr, egy Volvót vezetve. Most tapasztaltuk csak igazán, hogy milyen is az a sokat emlegetett holland távolságtartás.Miután ily módon beeresztést nyertünk a megnyugtatónak nem igazán nevezhető istállóba - és nem a kutya szájában végeztük ebéd gyanánt - gyorsan körülnéztünk. A lovak nagyon szépek és gondozottak voltak, ám kissé idegesek, úgyhogy fokozott tempójú körbepillantás után megszeppenve indultunk kifele. Szinte megkönnyebbülve gördültünk ki biciklinkkel a kapunk és fázósan indultunk el hazafele. Visszafelé a hőn áhított napfény helyett egy futó záporban találtuk magunkat, így mire hazaértünk nem álltunk messze attól, hogy csupán két jégkocka érkezzen vissza a szállásunkhoz. A melegbe érve lassanként felolvadtunk, majd egy finom leves után elcsigázva dőltünk le a kanapéra a tévé elé, hogy kipihenjük ezt az eseményekben és élményekben gazdag hetet.
